Lebegő "drágakövek"

Így hívják az indiánok a kolibriket, mert a szivárvány minden színárnyalatában pompázó, fémesen csillogó tollazatuk van. Apró, pihekönnyű testük elfér akár egy tenyérben is. Gyenge, kis lábaik csak az éjszakai üldögélésre alkalmasak. Hosszú, kerszeny szárnyukkal viszont egész nap virágról virágra repkednek. Szárnyaikat igen gyorsan tudják mogatni, ezért a madárvilágban egyedülallóan képesek függőlegesen felemelkedni és süllyedni, valamint oldalirányban és hártafelé repülni.

Táplálozáskor a virágok előtt egy helyben lebegnek, és hosszú, csőszerű csőrükkel hatolnak a virágok mélyére. Messzire kiölthető, vályú alakú nyelvükkel szürcsölik fel az édes nektárt, miközben felragadják a virágokban megbújó rovarokat is. Eközben a növények megporzását is elvégzik. Kicsiny testömegükhöz viszonyítva a kolibrik testfelülete aránylag nagy, emiatt sok hőt veszítenek. Energiaszükségletüket nafy mennyiségű, anergiadús táplálék fogyasztásával fedezik, ezért egész nap táplálkoznak. Táplálkozásuk alapján "virágcsókoloknak" is hívjá a brazilok a kolibriket.

A tójó a magvak repítőszőreiből, mohákból, zuzmokból készített fészekbe rakja két parányi tojását.